DRF&RMGS DTM modifikációink

A liga megalakulása óta túlnyomórészt a DTM (Német Túraautó Bajnokság) adta a futamainkhoz az alapot.
Szinte az összes modifikációba belenyúltunk, mert a nálunk lévő tagságnak nem volt megfelelő az adott MOD alatti fizika.
Aztán ebből kifolyólag odáig jutottunk, hogy 2012-ben felvettük a kapcsolatot a cseh RMGS Team-mel, akik a F1C '99-es játékra csinálták meg az újkori, három ajtós modellekkel a bajnokságot.
Így onnantól fogva minden évben megkaptuk a három autó modelljét és az adott évre vonatkozó valóshoz leginkább hasonlító fizikát készítettük el hozzájuk.
Mivel a konvertáláskor került a modellekre némi esztétikai hiba, így ezzel már kapásból a liga névjegye is rákerült ezekre az autókra. Ezután nem nehéz kitalálni, hogy ha "belebotlunk" valahol egy rFactor-os DTM MOD-ba, akkor egyből észrevesszük, hogy ha esetleg a miénk volt az alapja.

 

A modifikációink szabadon vihetőek, viszont annyi a kérésünk, hogy a forrást (azaz minket) jelöljetek meg akár a bajnokságban, akár a Credits fájlban.

 

A MOD-ok tételesen vannak a Letöltések menüben elhelyezve.